#449
Belenéztem egy otthonos blogba, és jaj, én a házat szeretném dekorálni, meg a maradék rendetlenséget oszlatni, nem itten gunnyadni a dolgozószobában (ami mellesleg máris igen jól néz ki). De amúgy örülök, hogy kezdem átlátni az öröklési jogot. Ahogy most utoljára végigértem rajta, úgy tűnik, egyre jobban összeáll, a számolós-osztogatós feladatokat is meg tudom oldani. De most jön a szellemi alkotások joga, ami a vizsga fele, és van 2 maradék napom. Azért azt mondom: csudajó, ha valaki idejében választ pályát. Persze biztosan tanulni is csudajó, két vizsgaidőszak között így is érzem.
#448
Egek, az ági öröklés szabályainál nem mindegy, ugye, hogy kitől származik a vagyon(tárgy), hogy kitől kapta az illető, és akitől kapta, az kitől kapta vagy örökölte, közös felmenőjüktől-e, hogy ha meghal, hány éve volt házas, hogy a szóban forgó aranynyaklánc öröksége volt-e vagy ajándékba kapta a diplomaosztójára, meg még túl sok minden nem mindegy... Persze akár azt is gondolhatnám, hogy ez vicces, de most inkább: that's not funny. És még el sem olvastam rendesen a szerzői jog & iparjog és társaik vagy fajaik vagy mi komplexumot.
#447
Egyébként meg tanulok, és annyira nem fog az agyam. De későbbre halasztottam az egyik jövő hétre tervezett vizsgát, így csak a polgári jogot tanulom most napokon át, és ha így sem megy, akkor tényleg meghülyültem, ami azért zavarna... Majdcsak nem, na, és valahogy megjegyzem a sok ilyen-olyan eshetőséget és osztályt.
Átutazó
Tegnap meglátogatott egy német barátom. Az úgy volt, hogy Belgrád felé tartott, és valahol máshol kellett volna átszállnia, de az eszébe jutott, hogy egy napot itt tölt, és hajnalban leszállt a buszról valahol az M0-áson. Gyalogolt órákon át, majd negyed hétkor küldött egy sms-t, hogy csatlakozna hozzánk reggelire, de erre nem válaszoltam, mert aludtam, azután meg 3/4 7-kor felhívott (erre ébredtem fel), hogy felugrana. A régi lakásunkba, ugye. Ahol a nevünk még kint van a kapucsengőn. Nekem már volt programom délelőttre, és ő is akart még csinálni pár dolgot a belvárosban, így megbeszéltük, hogy délután jön ki hozzánk. Beszélgettünk, jót sétáltunk (G. itthon van betegszabadságon, így mehettünk gyorsléptű sétánkra ketten), peripatetikus tanulási session volt mindkettőnknek. Aztán elment találkozni tudós szerb barátjával, aki a CEU-n ad elő mostanában, ma pedig továbbutazott Zágrábba. Az egész hirtelenségében a szabadság nekem a furcsa, így kétgyerekesen. Hogy csak így felbukkan és átutazik. Igaz, én ilyet gyerekek nélkül sem csináltam. Milyen más- és másfélék vagyunk.
#445
Egyébként azért néztem meg alaposan a nagy holdat, a nagyon telit, mert régebben előfordult, hogy mozgalmasakat álmodtam, beszéltem, sőt fel is keltem és járkáltam álmomban, és utólag legtöbbször kiderült, hogy épp telehold idején. De most túl sok kávét ittam, és a szellemi alkotások jogát nyüstölöm, és aztán beájulok majd, és nem mászkálok (gondolom).
The Moon
amilyen szép most... Emlék 20-21 éves koromból, amikor lelkesen írtam a dolgozatokat STC költészetéről:
For lo! the New-moon winter-bright!
And overspread with phantom light,
(With swimming phantom light o’erspread
But rimmed and circled by a silver thread)
I see the old Moon in her lap, foretelling
The coming-on of rain and squally blast.
És a vége, a nagy dejection után igen lelkesen szól:
’Tis midnight, but small thoughts have I of sleep:
Full seldom may my friend such vigils keep!
Visit her, gentle Sleep! with wings of healing,
And may this storm be but a mountain-birth,
May all the stars hang bright above her dwelling,
Silent as though they watched the sleeping Earth!
With light heart may she rise,
Gay fancy, cheerful eyes,
Joy lift her spirit, joy attune her voice;
To her may all things live, from pole to pole,
Their life the eddying of her living soul!
O simple spirit, guided from above,
Dear Lady! friend devoutest of my choice,
Thus mayest thou ever, evermore rejoice.
#443
Híreket olvastam, de minek, szakdolgozatok meg ilyenek, földügyek lezsírozása -- tényleg minek.
Viszont Bonitól megkérdeztem, mi volt ma a déli mese az óvodában, és nevetgélt, hogy a Vajaspánkó. Az meg mi? -- kérdeztem, mert nem hallottam még róla. Előkerestem, felolvastam, jót nevettünk rajta. Vajaspánkó. És még mást is olvastam, meg társasjátékoztunk is. Vacsorára pedig G. sütött palacsintát. Most meg mindjárt 1 óra, és már csak 10 oldalt kéne elolvasnom az öröklési jog rejtelmeiről.
#442
Na, hát megvan a verdikt: nem engem választottak a munkára. Regrettálva informálnak.
Az jó, hogy legalább tudom. Meg az is, hogy most már leírhatom, amit eddig nem mertem (olyan kicsi ez az ország, bárki olvashatja a blogomat, rá is lehet akár jönni, hogy mi a nevem, jó és értelmes hr-esük van): az nem vonzott az állásban, hogy volt szovjet tagországokba kellett volna utazni időnként. Mittudomén, előítéleteim vannak, és / vagy gyáva vagyok, de nem vágyom Kelet-Kelet-Európába. Nemrég is lezuhant ott egy gép, mert lespórolták a fagyálló kenőanyagot róla. És a gyerekek mellől nem szívesen mennék olyan helyre, ahová eljutni és ott lenni egy nagy kaland. Ezt nem azért írom, mert savanyú a szőlő, eddig is mindennap az eszembe jutott, hogy jó, jó lenne ez a munka, csak az a sok utazás ne lenne hozzá (mondjuk Brüsszelbe, Strasbourgba meg Washingtonba szívesebben utaznék, azaz konkrétan szívesen, még ha fájdalmas is lenne mindig az elszakadás -- Boni mellől 6-12 hónapos korában többször is elutaztam Strasbourgba, 3-3 napra).
De az rossz, hogy ez a munka jó munka lett volna. Fontos. Érdekes. Hasznos. És jó fizetéssel járó. Hát ilyen nincs másik az országban.
Akkor most ideje elgondolkodni a jövőnkön:
- Ha elvégzem a jogot, elmehetek valahová jogászként dolgozni; jogvédő szervezetbe, ha akkor lesz még olyan, vagy jogtanácsosnak. Meglátjuk. Nemsokára előveszek egy nagy-nagy emberi jogokat taglaló könyvet (1500 oldal kb.), és jól átnézem. Kitaláltam, hogy nem mondjuk lmbt jogokról akarok szakdolgozatot írni. Sok okból. Egy egyszerű: lássak át más területet is rendesen.
- De az még 2+ év.
- Addig nem tudok jogászként dolgozni, bár elmehetnék kutatónak, jelentésírónak egy jogvédő szervezetbe. Ha nem volnának akkora pénzszűkében. Ha bárkit fel tudnának venni.
- Amit még tudok: fordítani (magyarról angolra is, meg magyarra persze).
- És van egy üzleti tervem, ami sok beletett munkával másfél-két év alatt bejöhet, és jó pénzeket hozhat. Hát ezt meg folyamatosan csinálni kell. Most lendületet is ad ez az elutasítás.
- És persze most tanulnom kell a vizsgákra. Júliustól kell munka. És akkor megírok egy dupla évfolyamdolgozatot is. Ami a szakdolgozatom alapja lesz.
Hát hajrá. Ma öröklési jogot tanulok, amíg még csend van.
Centrikus
Arról nem is írtam, hogy hogy meglepett, amikor egy ismerősöm, aki mindig elmondja, hogy ő mennyire családcentrikus, és hogy számára a család mindenekelőtt, és a férje is ilyen, ebben közös nevezőn vannak, hogy a család mindenekelőtt (tényleg sokszor, tényleg furán sokszor -- nem is tudom, hát aki jó kapcsolatban él, és / vagy gyerekei vannak, annak hogyne volna így, hogyne volnának mindennél fontosabbak a szerettei, de ugyanakkor meg nekem fura erről ennyit beszélni, profán és fura), elárulta, hogy a férje egy érzelmi bántalmazó (ezt korábban is sejtettem), sőt, rendszeresen veri is. Aha, a család mindenekelőtt, azannya. Kicsit rosszul vagyok az ilyenektől, amikor az eszembe jut, hogy a mi családunkat bezzeg nem ismerik el, és G. nem lehet a gyerekeink teljes jogú szülője. Az a baj, hogy udvarias vagyok -- vagy az a baj, hogy nemsokára a fejéhez vágom, hogy ne bassza már meg ezt a családközpontos dumát, a férjével kapcsolatban, aki veri. A gyerekeik előtt is, persze, akik ettől olyanok is lesznek vagy már olyanok is, épp erről hallottam panaszt. Az a drága családcentrikus ember, na.
Amúgy meg múlt pénteken voltam egy minisztériumi egyeztetésen az új Ptk.-ról, civilek elmondhatták, hogy mit akarnának bele. Elmondtuk. Ami a partner gyermeke örökbefogadását illeti, az eredmény: a Ptk.-író szakemberek közül az egyik sejtelmesen mosolygott csak, a másik nagyjából kimondta, hogy ő támogatná, de ez "jogpolitikai" kérdés, vagyis hogy a gyerekekkel való kicseszésnek racionális vagy jogi indoka nincs, csak politikai okai vannak. Ugyanezt mondták az KIM (aka igazságügyi minisztérium) dolgozói is, külön, szégyenkező mosollyal. A KDNP és egyéb csoportok ellenzése miatt szó sem lehet róla. Na ja. Csak kifüstölögtem magam. Mindig elgondolkodom rajta, hogy egyáltalán érdemes-e hazug és bigott emberekkel foglalkozni, vagy apolitikusnak érdemes lenni teljesen, művelni kertjeinket.
#440
Valamelyik nap olvastam, hogy a hr-esek jól megnézik az állásokra pályázók Facebook-aktivitását. (Persze korábban is olvastam már erről, meg valamelyik újság egy profilt is összerakott egy egyetemista srácról egy-két éve: a hozzászólásaiból kiderült, hogy mikor jár bulizni, hogy van autója, hogy milyen a viszonya a családjához, stb.) És el is gondolkodtam, hogy belőlem mit látnának -- de szinte semmit. Ja, azt nézik meg a hr-es cikk szerint, hogy mennyire sugall magáról valaki professzionális képet. De én nem sugallok semmit a Facebookon. Nemtom, zavar, hogy annyian látják. Rá szoktam nézni, de nem érzek indíttatást bárminek a megosztására. Nemrég beállítottam, hogy csak azoknak a dolgait lássam, akik jó (számomra érdekes) cikkeket szoktak ajánlani. Így kevesebb időt is töltök vele. Meg töröltem is embereket: ismerősnek jelölt valami távoli rokonom, akit életemben talán kétszer láttam, még gyerekkorában -- most már fiatal felnőtt, és Jobbikos. No ne nézegesse az adatlapomat. Meg töröltem még egy volt gimnáziumi osztálytársamat, aki szerint Magyarország gazdasági bajaiért a cigányok a hibásak, és még Boni egyik volt bölcsisleányzóját, aki szerint Magyarország gazdasági bajaiért a zsidók a hibásak. Ne fárasszanak engem ilyenek a vicceikkel és a kommentárjaikkal. A barátaim meg hasonlókat olvasnak -- ha valamit ajánlanék, arra sincs késztetésem, hogy kilőjem a Fb-ra. Szóval élvezem a hozadékát (kevés ismerősöm cikk- és videóajánlóit, információmorzsákat), de nem aktívkodom rajta sem professzionális szinten, sem sehogy. Ez vajon mit mond a hr-eseknek? Jaj, már megint az álláson gondolkodom. Mikor fognak már dönteni és értesíteni?
#439
Most valahogy nem jó ez a bizonytalanság. Mármint a munka ügyében. Persze mondták, hogy hetekig elhúzódik majd a választás, de mégsem értem. Ha egyetlen interjú van, ez azt jelenti, hogy hosszú heteken át interjúznak? Akkor hogyan emlékeznek az elsőkre (akik között én is voltam, valószínűleg)? És eleve: ennyi alkalmas jelentkező lett volna? Vagy nem tudják eldönteni, mi számít nekik igazán? No nem tudom, de kezdem unni a várakozást. Persze nem tehetek semmit. Csak már túl sokszor lepörgött a fejemben, hogy mit jelentene, ha megkapnám ezt az állást, hogyan rendeznénk az életünket, és mi van akkor, ha nem: hová pályázom egy kört, és ha nincs mostanában nekem szakértői állás, hogyan keresek fordítást. De ez mind idő, és lassan szeretném biztosan tudni, hogyan alakulnak a dolgaink.
#438
Feliratkoztam a vizsgáimra: sorrendben:
polgári jog 4. (öröklési jog és szellemi alkotások joga),
és rá két napra büntetőjog 3.
Azután egy hosszú hétvége gyerekes barátokkal,
majd egy könnyebb tárgy: kriminalisztika.
Ezek májusban. Júniusban aztán:
közigazgatás 3.,
nemzetközi magánjog 1.
és 2 hét tanulás után, a hónap végén: büntető eljárásjog (1-2.) szigorlat.
Nem tűnik olyan súlyosnak. De azért lesz mit tanulni. És közben kitalálom, hogy miből írok majd szakdolgozatot (talán mégsem abból, amiből korábban terveztem -- a jövőbeli munkalehetőségekre is gondolni kell). És persze nem túl jó, hogy azért nem annyira súlyos, mert nem vizsgázom polgári eljárásjogból, pedig kellene, de Mikka megszületése után nem sikerült az a vizsgám. Így majd a következő évemet terheli. (Nem maradok el miatta, csak hozzáadódik a többi tárgyhoz.) Node előre ezeknek.
#437
Munkapályázat: meggondoltam magam, írtam az interjúvoló főnököknek, hogy titkon reméltem, hogy lesz második kör, meg hogy azóta is a munkához kapcsolódó feladatokon gondolkodom, meg az orosztudásomon (hogy 5-6 hónap alatt visszahoznám a korábbi középszintre), meg hogy ha van további kérdésük, természetesen szívesen válaszolok. Remélem, nem tartják tolakodásnak, és nem ártottam magamnak. Én nem tartom. Meg miért is ártottam volna, na. Legalább nem gondolkodom tovább rajta, a labdát eldobtam, és várok tovább. Amúgy nem az van, hogy itten paralizáltan várok, hanem mindenfélét csinálok, repülnek a napok. Ügyintézek, munkát szervezek, + tanulni kellene, mint mindig, ez már a mantrám.
#436
Nem szeretem ezt a csendes periódust. Mióta tudom, hogy nem lesz második interjú és éppen döntenek, olyan lezárt az egész dolog. Legszívesebben leírnám, amiről úgy gondoltam, hogy a második interjún elmondanám: hogy miket találtam ki, mit kellene csinálni először ebben a pozícióban (országonként mit kellene feltérképezni, hogyan, milyen problématérképet rakni össze, miket listázni). De az tolakodás lenne, úgy gondolom, ha levelet küldenék az interjúztatóknak az interjú után. Biztosan más sem tesz ilyet. Hát csak várok.
Náci bá, avagy kurválkodásom története
Először a történet:
Háttér: nem vagyok magamutogató alkat. Ingfélékben járok, nem kivágott blúzokban, nadrágban és nem szoknyában. Régebben el sem tudtam képzelni, hogy mások előtt szoptassak, de két gyerekkel és sok tennivalóval egyrészt nehéz megoldani, hogy ne tegye az ember, másrészt amúgy sem látok benne semmi kivetnivalót (csak nekem voltak szégyenlős fenntartásaim), harmadrészt meg a bevásárlóközpontokban kellene hogy legyen szoptatószoba, hahó, magyarok, nem csak az Ikeában.
Pár hete sok elintéznivalónk volt: költözés, hivatalok, ügyvéd, vásárolnivalók, orvos... És messzebb lakunk a belvárostól, nem tudtunk hazaugrani. Közel volt egy jó kis bevásárlóközpont, ahol szoktunk kávézni. Megkérdeztük az információs pultnál, hogy van-e szoptatóhelyük. Azt mondták, van. Úgy volt, hogy G. iszik egy kávét és Boni vele tart, amíg Mikka szopik. De amikor megnéztük a szoptatóhelyet, kiderült, hogy nem az: pelenkázópultos wc volt (mellesleg egy gyerek nélküli nő használta a wc-t) egy kényelmetlen székkel. G. meggyőzött, hogy jobb, ha keresünk egy félreeső helyet a kávézóban, ahová járni szoktunk, úgysem látszik semmi a szoptatásból. És ez lett életem első szoptatása nyilvános helyen. Nem is látta senki a vendégek közül, a kedves meleg baristafiú ránk mosolygott, minden oké volt, Mikka jóllakott, a kávé finom volt, mint mindig, mehettünk tovább.
Pár napja pedig ugyanígy alakult: Mikkával kontrollra kellett mennünk a régi kerületünkbe, közben ügyvéd, fűtésszolgáltató iroda, banki ügyintézés... (Áááá. Ezeknek már vége lehetne.) Mivel az egyik iroda éppen a bevásárlóközpontban volt, és Mikkának ennie kellett, megint beültünk a kis törzshelyünkre. Mikka szopott, mi beszélgettünk. Egyszer csak azt hallom, hogy valaki magyaráz: "oláh cigányok... a bolgár zsidók, mint Dobrev Klára..." Ilyen töredékekre figyeltem fel. Szétnéztem. A pultnál állt a hangforrás, egy nácoid ember (kopasz, kigyúrt, fekete dzsekis, lehet, hogy csak sztereotípia, de pont úgy nézett ki, mint aki szándékosan öltözik annak, aminek tűnik). Várt az italára, és újrakezdte: "az oláh cigányoknál. Meg a bolgár zsidóknál... Na ott így szokás, hogy csak így előveszik, és kiteszik közszemlére." Hm, mi van? A következő mondata már arról szólt, hogy aki nyilvánosan szoptat, az kurva, nemtom, eltanulta a fent nevezett népektől a kurválkodást, vagy ilyesmi. Nem hittem a fülemnek. A meleg baristasrác hüledezett, suttogva magyarázta, hogy ezt azért ne, "ne kurvázzon le egy nőt". (Holott messze nem csak ez volt a baj azzal, amit nácifej mondott, ugye.) G. felállt és megkérdezte, hogy mi a problémája. Nácifej meg röviden közölte, hogy neki baja van azzal, hogy valakit szoptatni lát, de leginkább azt firtatta, hogy G. kicsoda. A mozdulataiban benne volt, hogy ha férfi lenne, akkor itten igen kemény helyzet lenne, de így, hogy nő, mégsem kezdeményez ökölharcot. G. megmondta a pultosnak, hogy talán egy ilyen embert nem kellene kiszolgálnia, mégis miket beszél ez itt. Mikka éppen jóllakott, a nácifej elment, így én is megmondtam a pultosnak, hogy ez elég béna viselkedés volt. Ezentúl nem lesz kedvünk odamenni (pedig kávé- és Boni részéről kakaó-nagyfogyasztók voltunk), meg egyébként is. Nem kellene hagyni, hogy valaki sértegesse a vendégeiket és nácoid nagymonológokat adjon elő a "magyarokról" meg az "idegenekről".
A meleg barista megint azért mentegetőzött, hogy ez az ember lekurvázott. Holott nem ez számít, hanem hogy kisajátítja a teret. El akarja venni. Hogy alsóbbrendűnek tartja az oláh cigányokat és a bolgár zsidókat, akárkiket is tart annak. (Ezt sem tudhatta hová tenni. Nem tűnünk cigánynak, két inkább szőke nő szőke, fehér-rózsaszín babával.) Hogy rendet akar tenni. Az ő rendjét. Hogy a meleg baristasrácot is elküldené melegebb éghajlatra, ha épp róla gondolkodna, vagy tudná / látná, hogy meleg. Hogy azt hiszi, ő rendezkedhet a kávézóban vagy akárhol. Ebben az országban. Hogy kirekeszt.
G. nekem: Nem értem. Nem azt akarják az ilyenek, hogy több gyerek legyen, szüljenek a nők?
Én: De, persze. Csak éppen ne mászkáljanak sehová. Ne kelljen őket a nyilvánosság tereiben látni. Legyenek otthon. A konyhában leginkább.
Szomorúság added: másnap elmondtuk ezt meleg ismerősöknek. Mire ők: de hát ugye nem volt ki a melled? Ezt kellett volna neki mondani. Hogy nem is látja, ugye. Holott: nem akarom ezt bizonygatni. Persze hogy nem látott semmit, de nem erről van szó. Az egész a nőgyűlöletéről szólt, meg a cigány- és zsidógyűlöletéről. Meg még kiket gyűlöl, na vajon. Most akkor nem buziként voltam kirekesztve, ebben a helyzetben, hanem szimplán nőként. És hallhattam, hogy még kiket tesz a perifériára.
Amúgy meg most olvastam ezt egy ismerősöm lapján.
Hát ilyen volt a hétvége.
#434
Felhívtam a megpályázott állás gazdaintézményében azt az asszisztenst, aki annak idején tájékoztatott az interjúról és fogadott. Épp mostanában döntenek -- és nem lesz második kör, második interjú. Ennek nem örülök, mert régen voltam interjún, nem voltam igazán jó, jobb lett volna, ha másodszor is mehetek, és összeszedettebb vagyok... De hát ez van. Hogy van valamekkora esélyem, abban biztos vagyok. De fogalmam sincs, hogy kik jelentkeztek még -- főleg külföldről. (és főleg oroszul jól beszélők. Na ezt is terveztem, hogy a második körre elővadászom valahogy a tudásom egy részét.)
Olyan jó lenne azért, ha megkapnám ezt az állást: sínen volnék. Egy számomra kedves, nemzetközi intézményben érdekes és hasznos és jó munkát végezhetnék, hm. Olyat, amihez később használhatom a jogi egyetemet is. Illetve olyat, amilyen nincs másik az országban.
Ez persze felveti azt a kérdést is, hogy mit csinálok, ha nem jön össze. Mert lassan (lassan gyorsan) pénzt is kellene keresni, nem vagyok az a háromévigotthonvagyokanyuka fajta, és a ház miatt is jól jönne... Azt hiszem, szétküldök egy CV-t mindenfelé, jogi munkákkal kapcsolatban, és közben keresek fordítást is. Az első lépést már megcsináltam egyszer, csak éppen nem sok jó állás teremtődik mostanában (inkább takarékoskodni kényszerülnek a jogvédő szervezetek), illetve ahová hívtak, oda nem mentem, mert veszélyes munkakör lett volna. (Szélsőségek kutatása, konkrétan.)
No hát meglátjuk. Most megvárom a választ, aztán minden eldől.
Kezd betelni
Én tudom, hogy ez egy db hülye, de akkor is -- napok óta azon gondolkodom, hogy talán mégis el kell innen mennünk. Pedig épp most rendezkedünk be a szép házunkban, alakítjuk a kertet, bejelentkeztünk elegánskerületi budai lakosnak. De lehet, hogy nem kellene megvárni, amíg késő lesz. Ennek a pártnak a felmérések szerint 30%-os támogatottsága van a 30 évnél fiatalabbak körében. És ehhez még ott van az, ami miatt napok óta a külföldi álláskeresésen gondolkodom: félig figyelve olvasgattam egy jól megírt cikket, ami csak egy félmondatban, előre látható tényként jegyezte meg, hogy az ország bele fog roppanni a hatalmas munkanélküliségbe, a képzetlen emberek tömegeinek kiszorításába a perifériára és azon túl, ami itt megy mindenféle jövőre tekintő tervezés nélkül huszonegynéhány éve. És van két kisgyerekünk. Talán a puszta gondolkodgatáson túl el kell most már kezdenünk szervezni, hogy elmenjünk innen. Milyen abszurd ez azért: két-három éve az eszünkbe sem jutott, hogy ide juthatunk. Vagy az eszünkbe jutott, de akkor is: átlagosan döcögő kis országban éltünk, úgy tudtuk. Most meg omlásveszély van és rohadás. Eddig is ez volt nyilván, csak volt valami ponyva, ami elfedte. De valakik lehúzták, és jól leesett.
#432
Na most írok erről utoljára. Csak megjegyzem, hogy ugye nem lesz még egy olyan KE kis hazánkban, aki az ártatlanság vélelme helyett "az ártatlanság védelméről" beszél? Én komolyan nem is tudom eldönteni, hogy ez az egész kire nézve nagyobb szégyen: arra, aki egy szervilis tisztségbetöltőt akarva kijelölt egy ennyire buta embert KE-nek, vagy arra a buta emberre, aki ennyire képtelen felmérni a képességeit. Mindkettő totálisan jellemző az országra és polgáraira. Sokakra. Igen, én dolgoztam államtitkárral a másikoldali kormány idején. Nemcsak a mostani kurzusra jellemző, tudom. Annál szomorúbb. A végén tiszta Kertész Ákos leszek, még jó, hogy nincs Kossuth-díjam. (Ez az államtitkár egyszer beszédet mondott nemzetközi közönségnek, és így kezdte: "Lédíz end dzsentlemen, áj szpík Hángöri." És belevágott a beszédébe magyarul. Azután a kávészünetben előttem köszönte meg a megírónak, hogy jót írt. És nem ez volt a legnagyobb butaság, amit hallottam tőle.)
#431
Milyen szomorú hely ez, tényleg.
#430
Telik az idő, és semmit nem tudok az állásról. Az interjúzók azt mondták, hogy sokan pályáztak, külföldről is. Brüsszeli jogvédők, tapasztalt office managerek, szláv országból érkezők, akik tudnak oroszul -- simán kiüthetnek. Pedig én jó lennék, az biztos :) A hr-es viszont azt mondta, hogy több kör is lesz, hetek múlva értesítenek csak, akármi lesz. Mondtam neki, hogy a programvezetők egy körről beszéltek -- azt felelte, hogy persze, abban reménykednek, hogy egy lesz, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Szívesen mennék második körre: már tudom, miről gondolkodnék addig, hogy összeszedettebb legyek. És egyébként nem is lenne rossz ötlet összeszedni az orosztudásomat, ha már egyszer megvolt.(Erről nem is írtam, azt hiszem -- a pozíció meghirdetésében az szerepelt, hogy előny az orosztudás. És én 20 éve, 17 évesen egészen jól beszéltem oroszul.)
Keresés
Kapcsolat
Levél nekemArchívum
- Jelen
- 2012. május
- 2012. április
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- Az összes »
Kategóriák
- agora (17)
- blog (3)
- Boni (26)
- cogito+sum (75)
- film (9)
- fordítás (4)
- jogi egyetem (43)
- könyv (19)
- munka (51)
- mylife (341)
- színesek (11)
- zenék (12)
Ezeket olvasom
- Bezzeganya
- The Bilerico Project
- Filmvilág
- Guardian Books
- Inter Alia
- Mombian
- Our Big Gayborhood
- Pandagon
És őket
Budapesti levegő
